Elfelejtett jelszó
hu en

Beszámoló az MMT 2015. szeptember 18-20-i barcsi gombakirándulásáról

Beszámoló a Magyar Mikológiai Társaság 2015 őszi gombakirándulásáról

Írta: Szilvásy Edit

 A talált gombafajok listáját ide kattintva tekinthetik meg

Társaságunk tanulmányi kirándulását 2015. szeptember 18-20-án a Duna-Dráva Nemzeti Park területére szerveztük. Szállásunk a barcsi Dráva Völgye Szakközépiskola középrigóci kollégiumában, a volt Széchenyi kastélyban volt. Innen indultunk Selyem József tanár úr vezetésével túráinkra.

            Megérkezésünk napján az iskolát körülölelő erdőségbe indultunk ellenőrizni, hogy a nyári aszályt a somogyi erdők kiheverték-e már. A pót nyári aszályban igencsak megizzadtunk, az enyhülést hozó esőket szombat éjszakára ígérték a meteorológusok.  Mindenkit elvarázsolt a máshol ritka, itt tömegesen megjelenő kékesedő üregestinóru ciánkékje, a rögtön ujjlenyomatot rögzítő ligeti tinóru. A gyakori nagy őzlábgomba mellé sikerült begyűjteni egy árva piruló őzlábgombát is, melyről csak az esti határozáskor  tudtuk meg Albert Lacitól, hogy a Chorophyllum olivieri nevet viseli, hiszen kalapjához mérten hosszú a tönkje és erősen felpikkelyesedő, sötét színű a kalapja, eltérően a megszokott piruló őzlábgomba formától. Galambgombákban sem volt hiány. Az itt „hótközönségesnek” mondott deres és papagáj galambgomba más tájakon nem mondható éppen annak. Áltriflával Drávát lehetett volna rekeszteni. Egész életemben nem láttam annyit, mint most egy nap alatt. Négy faj, a hagyma, a leopárd, a fakó és a rőt áltrifla képviselték a Scleroderma nemzetséget. Finy Peti az elvágott példányokon elmagyarázta a főbb makroszkópos különbségket, de a Bovista-k és Lycoperdon-ok titkait is megosztotta velünk.

            Második nap Selyem József tanár úr 3 tanpályát jelölt ki a számunkra, részletes magyarázat, térkép segítségével bocsátott utunkra. A „barangolós” csoport, melyet választottam, nem volt „nyerő”. Órákon át tapostuk a homokot, bukdácsoltunk a fenyőelegyes, szedres aljú, szinte gombátlan erdőkben. Visszasírtuk az előző napi gombában bővelkedő erdőket, csak az vígasztalt, hogy sikerült egy eddig még nem látott kénvirággombát is találni (Hypholoma ericaoides).

            Ebéd után a társaság fele választhatta, hogy a szállásra visszatérve a környéken gombászik, vagy tovább megy a Púpos-kúthoz, mely egykor halastó volt, mára viszont védett égerláppá „nőtte” ki magát. A kudarcos délelőtt után túravezetőnk megmutatott egy szedres-dzsindzsás erdőt, melyben szép számmal nőttek a tölgyfa érdestinóruk. A hegyvidéki savanyú talajú, aljnövényzet nélküli erdőkhöz szokott gombász ilyen helyekre önszántából be se megy, de most megtapasztalhatta, nahát, ilyet csak a somogyi savanyú homok tud. Utunk egy felhagyott vasúti sínpályán vezetett tovább, s a poén, hogy lehetőleg ne beszéljünk arabul csak addig volt az, amíg meg nem láttuk az országúton araszoló hosszú katonai konvojt.

            A délutáni sörözgetésen tudtam meg, hogy a szeder egyik előnye az, hogy télen is zölden maradó levele a vadállományt ellátja bőséges friss „áruval”, s ettől olyan szépek és híresek a vidék szarvasai. Lábas égert látni is Somogyba kellett jönni, az égerfák támasztógyökereiből – a többszöri sarjaztatás miatt – úgynevezett égerlábak alakultak ki. Ez volt a kárpótlás a délelőtti szenvedésért!

            Éjszaka megérkezett a beígért eső, mely reggel is szaporán tette a dolgát. Az okos telefonok szerint, mire Böhönyére érünk, addigra ott már eláll az eső, így bizakodva indultunk utolsó napi erdőlátogatásunkra. Bár a hazaérkezés ideje 5-1/2 6-ra volt ígérve az előzetes program szerint, a jelentkezők ennek tudatában vállalták a részvételt, mégis akadt olyan túratárs, aki „kisírta” hogy korábban érjünk Budapestre. A másfél órás kurta erdőlátogatás arra mégis jó volt, hogy a Lactarius luteolus tejelőgomba faj egy példánya újból előkerüljön, hiszen erről az élőhelyről van Magyarország első és egyetlen publikált adata.

            Köszönet a szervezőknek, túravezetőknek, túratársaknak és a csodás somogyi homoknak az élményekért!