Elfelejtett jelszó
hu en

Országos Gombakiállítás

Országos Gombakiállítás 2017. október 13-15.

Nagy sikerrel lezajlott az Országos Gombakiállítás.

A megnyítón Albert László elnök elmondta, hogy a 25 éves Magyar Mikológiai Társaság egyik legnagyobb rendezvénye ez a kiállíás. Megköszönte mindenkinek, aki gombával, határozással, munkával segítette, segíti a sikeres Kiállítás megrendezését.

Bejelentette, hogy a többkörös szavazás eredményeként, a szavazatok 42,8 %-át elnyerve a süngomba lesz az Év Gombája 2018-ban.

Gratulált a fotópályázat nyereseinek! A látogatók megtekinthették a díjnyertes fotókat és további válogatást a legjobb képekből a Kiállításon.

I. díj Szűcs Béla: Püspöksüveggomba

II. díj Fél Attila: Csoportos piros csészegomba

III. díj Varju Sándor: Pusztai kucsmagomba

Mikroszkópos képek kategóriában két pályázó küldött képet, így a bizottság úgy döntött, hogy nem oszt ki helyezéseket, de mivel a fotók nagyon színvonalasak voltak, mindkét pályázót, Sütő Zsolt tamást és Németh Csabát különdíjban részesítették. A fotóik szintén megtekinthetők voltak a Kiállításon.

Az előző év nagy sikerére tekintettel pénteken déltántól családi sarkot is működtettünk, ahol játékos formában ismerkedhettek a gyerekek és felnőttek a gombák csodálatos világával. Volt gombatotó, szókereső, labirintusjáték és sok-sok érdekesség!

Vasárnap lehetőség nyílt a gombák mikroszkópos megfigyelésére is.

A gyűjtött gombákat köszönjük minden lelkes gyűjtőnek! Reméljük jövőre is számíthatunk mindannyiukra!

MMT