Elfelejtett jelszó
hu en

Köszönjük, hogy együtt ünnepelhettünk!

Kedves Tagtársak!

Köszönjük, hogy együtt ünnepelhettünk!

Az MMT megalakulásának 25 éves évfordulója alkalmából szervezett Családi Napra 150 regisztrált résztvevő látogatott el. A sok ismerős arc, barát és a népes gyereksereg nagy örömöt jelentett számunkra!

A Budakeszi Vadaspark melletti helyszín ideális volt, és bár az időjárás a gombák szempontjából nem volt kegyes, de a programot tekintve ennél jobbat nem is rendelhettünk volna. A szép, napos időben sok tagtársunk eljött párjával, gyermekeivel, unokáival, és ezúton is köszönjük az aktív részvételt a meghirdetett programokon!

Óriási köszönet jár a sok-sok segítőnek is, akik rengeteg munkával járultak hozzá a Családi Nap programjaihoz. Mi is jól éreztük magunkat, de a visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy egy jó hangulatú, nívós rendezvényt sikerült megvalósítanunk.

Köszönjük mindazoknak, akik programot biztosítottak, előadást tartottak, beültek az ismeretterjesztő, illetve regisztrációs asztalokhoz, vagy éppen a finom szürkemarha gulyás előkészítésében vettek részt!

Köszönjük a Vezetőséghez főszervezőként csatlakozott Fedor Icának, hogy a sok ember munkáját megtervezte, összefogta a rendezvényt megelőzően és a helyszínen is Tusnády Zsanettel és Fodor Líviával összefogásban. Benedek Lajosnak, hogy megszervezte a gombákat, a kiállítást, a bemutatókat és a kirándulásokat Pál-Fám Ferenccel, Oross Kingával, Albert Lászlóval és Koszka Attilával. Vrba Györgynek és Geösel Andrásnak a termesztéssel kapcsolatos bemutatókat és Boros Lajosnak és Siller Irénnek, hogy „életben tartotta” a beszélgető sarkot és memóriázott minden érdeklődővel. Nagyon köszönjük Póka Marikának, aki egész nap fáradhatatlanul segítette az aprónépet a szebbnél-szebb alkotások elkészítésében! Siller Irénnek és Albert Lászlónak, hogy megszervezte a megnyitót és végül, de nem utolsó sorban Finy Péternek a nap levezetését, az egész napi figyelmet, és a finom bort, amivel az ünnepi köszöntőket követően koccinthattunk!

Az ismeretterjesztő asztaloknál nagyon köszönjük az aktív, lelkes és nagyon profi helytállást mindenkinek: Abrudán Barbara, Bagyinka Tamás, Dedák Dalma, Geösel András, Horváthné Ottlecz Judit, Illés Éva, Iskum Leila, Kiss Zsuzsanna, Komáromi Ildikó, Koszka Attila, Némethné Putnoky Judit, Siller Irén, Szabó Zoltán, Szafner Beáta, Szeberényi Attila, Vrba György.

Külön köszönet jár Vrba Györgynek, aki felajánlotta a kisorsolt ajándékokat, a Vértes-Gerecse túrákat, Zsigmond Győzőnek a naptárakat és Kiss Zsuzsannának, hogy felajánlotta egyesületünk számára a húst, amiből a finom gulyás készülhetett! Külön köszönjük Németh Lajosné, Marának, a gulyás hozzávalóinak beszerzésében és előkészítésében vállalt szerepért!

Köszönjük a Vadasparknak is, hogy segítette a rendezvényünket!

Mindannyiunknak köszönet, hogy ez a rendezvény ennyire sokoldalú, jól szervezett lehetett egy vidám, egymást támogató, jókedvű csapat szárnyai alatt!

Ősszel, kicsit más formában, többször is szeretnénk még visszaemlékezni az elmúlt 25 évre. Kérjük, figyeljék honlapunkat, és vegyenek részt programjainkon!

 A Családi Nappal kapcsolatos további információk, beszámolók, képek a Családi Nap menüpont alá fognak felkerülni, folyamatosan bővítjük, később is érdemes majd megtekinteni.

 

                                                                                                                                                                                 az MMT Vezetősége